Pokoli fájdalmat érzett az ínyében, valami kibújni készült, aminek eddig olyan kényelmes helye volt belül. B. állt a parton, várta a villamost. Mögötte turistákkal megpakolt busz, sightseeing tour, ahogy a nagyok mondták. Évek teltek el azóta, hogy Á.-val felkeresték a céget bizonyos nyári munka reményében. Sok év telt el. Azóta jöttek-mentek a szerelmek, a legtöbb nem tartott tovább, mint amikor lángol az aceton. Annyit is értek. Túl az egyetem felén, könyvtárból jövet, fáradtan, mint mostanában mindig. Annak idején a népi kollégium, most más kollégiumok fárasztják az embert. Konfliktus persze ebből is, abból is ered, nem is kevés. Zsebében ott lapul az ösztöndíj, furcsa érzés, B. apjának az ösztöndíja elég volt mindenre - kifizette a lakást, Jugoszláviából vett farmert és lemezeket és még arra is maradt neki, hogy külföldre utazás előtt megigyon egy keserűt a pályaudvaron. B. nem szerette a keserűt, bár most mindegy lett volna, mit iszik, csak bódítson. Zakóját vállán pihentette, kezében aktatáska, szakmai ártalom. Tüntetőleg hordja, ne gondolja minden jöttment alak, hogy ő holmi bölcsész.
Zsebeit végigtapogatva konstatálja a megmásíthatót - elfogyott a cigaretta. Balra néz, ahonnan a villamost várta, az pedig csak nem jött. Nem volt kedve még hazamenni, inkább elindult, lábai ösztönösen vezették. Nem egyszer járt már ezen a környéken, tudta, hova akar menni, hova viszi őt a belsője. Útközben megállt, pótolta a nikotinfüggőségét megalapozó dohányt, majd az első slukktól némileg megszédülve baktatott tovább, s végül fittyet hányva minden szabályra, már a Parlament előtt állt, közvetlenül a parton. Egy éve már, hogy utoljára itt járt, s akkor mennyi mindent másként gondolt. Tele volt reményekkel, tele volt elképzelésekkel, hogy mi és miként fog alakulni, de aztán minden dugába dőlt, s ő maga ott állt, kapaszkodva egy apró szikrába. Akkor szerencséje volt, hogy még talált egy apró szál gyufát, s a szikrához tartva világíthatott maga előtt, hogy legyen, aki vezeti az élet sötét útvesztőiben. A parton ücsörgést menetrendszerűen elunta, leporolta nadrágját. Talán feszélyezték is az emlékek. Ha így is lett volna, letagadja, mint mindent, ami kínos a számára. Átmászott a kordonon, szaladt, hogy elérje a villamost.
Nem ült le, minek? Arcáról letörölte az izzadtságot, s élvezte, ahogy rövid haján végigsüvít a menetszél. Nem utazott sokat, pár megálló múltán leszállt, s a zebrán szembetalálta magát E.-vel. E. nem sietett, épp találkozott valakivel, akiről sejtelmesen hallgatott. Meleg volt a szeszhez, de ugyanilyen meleg volt bármihez, akkor pedig inkább olyant kell inni, ami bódít. S lehetőleg elnyomja a fájdalmat az ínyében. Találtak hamar egy utcafronti helyiséget, teraszt, s kiülve hanyag mód rendeltek. A szokásosat, négy-négy cent whiskey két kólával. Félszavakkal kommunikáltak, s mire elfogyott mindkettejük cigarettája, s asztalukon tornyosodtak a poharak, már besötétedett. B. az órájára pillantott, majdnem tíz. Fizetett, majd előkotorta a telefonját, s megállt a keresésben egy név mellett. Felhívta, hogy tudakozódjon, ugyan ráér-e, ha már fondorlatos módon szerelmessé vált, s e szerelemnek ő a tárgya. Talán a szesz feszítette ennyire a fejét, ilyenkor őszintébbnek, de legalábbis manírtól mentesnek hatott minden szava. E. elköszönt, neki sietnie kell, a hétvége számára egészen mást jelent.
Sétálni akart, hogy tisztuljon a feje. Vizet kéne inni, de nincs a környéken élelmiszerbolt. Fránya környék a folyópart, mindenfelé flancos éttermek, kirakatok, de sehol egy bolt, ahol a szerencsétlen absztinens próbálkozó vehetne másfél liter kékkútit, hogy lehűtse magát és megelőzze a másnapi csinadrattát a koponyája alatt. Nem baj, majd út közben, valahol csak talál boltot, ha más nem, a körtéren.
A találkozás nem is fontos. Csak az érzés, ami álom marad, mert mindezt egy évben csak egyszer teheti meg az ember - többre nem futja.
