Szeretem az őszt. Színes, hűvös, elhiteti velem, hogy odakint meleg van, közben fel kell öltözni, mert hűvös az idő. De ha a napba tartod az arcod, melegít, kellemesen, nem tolakszik, nem bosszant, csak megsimogatja az arcod és érzed, hogy törődnek veled.
Végre rend van körülöttem. A ruhák kimosva, az öblítő helyett használt ecet illata nem csípős, szinte nem is érezni benne, jót tett nekik, hogy kint voltak az erkélyen tegnap. A parketta felmosva, a járólap felmosva, ennivaló a hűtőben, az asztalon pedig tea gőzölög. Idilli vasárnap délután.
Valahogy így telhetett a német hadvezetés augusztus 31-éje is, 1939-ben, noha az csütörtök volt. Én is kellemes nyugalommal készülök arra, hogy holnaptól lendületből végig szántom az egész hetet, beültetem a jövőm zálogával és kényelmesen hátradőlve várom majd, hogy szárba szökkenjen.
Jut eszembe, nemcsak az ősz színes, hanem a környezet is. Száraz szövegek válnak élettel telivé egy kis színtől és máris sokkal szívesebben olvasom, tanulom - magolom. Nincs mese.
[...]
Kinézek az ablakon, dúdolok magamban egy dalt, mert van egy sora, ami nem hagy nyugodni, mert minduntalan az orrom alá dörgöli, hogy régen az ősz egészen mást jelentett, mint most. "And all the things we could and should have done." Igen, megannyi dolog, amit megtehettem, meg kellett volna tennem akkor, amikor még az ősz nem a zárthelyi dolgozatokról, a késő esti utazásokról szólt, hanem arról, amiről: élményekről, új kihívásokról. Sétákról a családdal, előbb tágabb, majd szűkebb értelemben, olyan dolgokról, amik most nincsenek, pedig bitang mód hiányoznak.
Amik helyettük jöttek, számomra furcsák, nem szoktam meg, hogy ennyire viszonylagosak a dolgok, hogy ennyire megváltozik valaminek a megítélése, ha picit elfordítom a fejem, vagy ha az agy és a szív egy vonalba kerül.
[...]
Elmúlt egy nyár anélkül, hogy lángost ettem volna, anélkül, hogy vízpartra mentem volna, anélkül, hogy... anélkül, hogy éltem volna.
