Van Budapesten egy fogalom, "Jugoszláv követség".
Annak idején - köztudott - Nagy Imre története ezzel kapcsolatban. Nem is ez a fontos most. A "követség" eggyé vált a Hősök terével, azzal szemben található, mégiscsak kisebb, könnyebben lokalizálható találkozóhely, mint a Hősök tere. Már persze rég nem Jugoszlávia nagykövetségéről van szó, most épp Szerbiáé, de ahogy a Ferenciek tere is Felszabadulás tér maradt egy generációnak, s a Corvin-negyed is Ferenc körút egy másiknak, úgy maradt ez is Jugoszláv követség Tito legnagyobb örömére.
S hogy mindez miért fontos? Hát épp a Hősök tere miatt, mert ott kezdődik minden. Hatalmas tér, tele lehetőségekkel, s csak rajtunk múlik, miként sáfárkodunk ezekkel. Lehet felmászni a szobrokra, lehet csodálni a kivilágított Andrássy út (ex-Népköztársaság útja) képét, ami valljuk be: eszményi.
A reggeli frissesség talán itt a legszembeötlőbb, ahogy az ember felsétál a földalattiból, s szembesül azzal a képpel, ami átmenetileg egykoron fekete drapériába volt öltöztetve. Most a napfelkelte egészen más fénybe öltözteti.
S az én kicsi lelkem is oly nyugodt ott, a követség előtti várakozásban.
Mindez múlt időben, s mi lett volna, ha, de kit érdekel, hogy mi lett volna, mert ami van, az számít, de még mennyit számít!
