Gyűrődés

 

Eddig az idézet, foglaljuk el helyünket! Áll az ember, mondjuk a buszmegállóban. Tekint jobbra, tekint balra - fáradt arcokat, szórakozni induló fiatalokat, megfáradt takarítónőket lát maga mellett. Az utolsó buszra vár, a nappal utolsó mohikánjára, arra a járatra, ami még a nappali menetrendben szerepel, de már később ér a végállomására, mint az első éjszakai busz. Átmenet ez, a párhuzamosság megnyugtató érzése. Még a nappali járaton ülök, de a lelkem mélyén tudom, hogy azzal az éjszakaival hamarabb érnék haza. Persze, kényelmes ez a busz, kevesebben is vannak rajta, de valami mégis hibádzik, talán a megszokás, hogy egész nap ezzel járok, túl sokat vagyok kénytelen vele tölteni, már unom a problémáit, hogy zörög az úton, hogy az ajtajai majdnem kiszakadnak a helyükről, hogy a kijelző tönkre megy. Behunyom a szemem és arra a másikra gondolok. Az a másik, szinte üres ilyenkor, kényelmes az is, nem zörög, nem csattog. Tudom jól, ha három órával később szállok fel rá, már belőle is árad a panasz. De akkor is, vonzóbb az éjszakai, ugyanakkor megnyugató a bizonyosság: két lehetőségem van és mind a kettő ugyanoda visz. Más úton, ennyi a különbség; illetve még egy - a nappali járatnak ez a végállomása, az éjszakai még tovább is megy. És nincs felkavaróbb érzés, mint az elment busz után nézni, ahogy a távolban előbb a sziluettje válik eggyé az éjszaka ápoló sötétjével, majd a fényei is halványulnak, végül a hangja is már csak ekhóként zúg. 

 

Ahogy sétálok a megállótól, még visszatekintek a nappali buszra. Tudom, garázsba megy, de azt is tudom, hogy reggel vele fogok ébredni, ő lesz az első, aki látja majd az arcom. Az emberek, akikkel útközben találkozom? Dehogy foglalkoznak azok velem olyankor! Csak ez a nappali busz, amely végállomástól végállomásig visz, harminc perce van tanulmányozni az arcom, láthatja, ahogy az ébredezés szikrája lángra gyújtja a napomat, hogy a tűz ne engedjen visszaaludni. Az éjszakai busz reggel más köntösben, másokkal ismerkedik, nem ébred szinte velem. A nappali járat persze olyan, mintha nekem főzne kávét, készítene reggelit - összességében, mintha már órákkal előttem felébredt volna, csak azért, hogy engem reggel meglepjen, ugyanakkor csöndben szorgoskodott, hogy álmomat ne zavarja meg szükségtelen csörömpöléssel. Azt hiszem, a nappali járatot mégis jobb volt választanom. 

 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nappali járat a szívem csücske, de nem vagyok benne biztos, hogy pont erre a nappali járatra van szükségem. Háromban már csalódtam, egyik megrövidült, már csak időnként enged magához közel, a másikhoz időben kellene elindulnom és már kerülőket is tesz velem, amik nem tesznek jót nekem. Igazából új nappali járat után kéne néznem, talán a város másik oldalán, de szigorúan a végállomáson, mert ott biztos, hogy reggel ott lesz és velem együtt fog ébredni. 

 

Találtam is egy ilyent, ez egy olyan nappali járat, amit a legjobban szeretek, csak nagyon nehéz hozzá eljutni és sajnos egyik végállomásán sincs eladó lakás. Nekem nem kell palota, elegendő egy garzon, csak reggel vele szeretnék ébredni - azzal a nappali járattal, amit kiszemeltem. Kényelmes, gyors, pontos, szerethető. Pont nekem való. De még gitárom sincs, hogy a végállomásra legalább "utcazenélni" kiülhessek, hogy legalább felhívjam magamra a figyelmét. Hát, várok, nem tehetek többet - várok. Elvégre egyszer minden nappali járat elindul, kérdés, melyik buszra férek fel.