Az történt, hogy van egy apám, aki elvált és újra megnősült. Nekem apa első felesége szimpatikusabb, őt jobban szeretem, mint az újat. Pedig az elsőhöz is annyi közöm van, mint a másodikhoz, de apára most haragszom. Nemrég volt a válás, összeillettek az előző feleségével, legalábbis szerintem, kiegészítették egymást. Hasonló volt az érdeklődésük, s bár apukám mondta, hogy az előző felesége ráakaszkodott és nem hagyta levegőhöz jutni, hogy hanyagolnia kellett a barátait, engem ez nem érdekel. Én azt akarom, hogy újra az előző feleségével legyen, az elsővel. Olyan szépen indultak, leforrázott, amikor meghallottam, hogy elválnak. Mondtam is apának, hogy elválhat a feleségétől, sőt, újra is házasodhat, nekem akkor is az első felesége marad a felesége, én nem válok el tőle. Azóta apa első felesége összeszűrte a levet egy másik férfivel, engem ez sem érdekel. Apa első feleségét annyira szeretem, hogy dafke nem állok szóba apámmal, ellenben az előző feleségével gyakran beszélek, meghallgatjuk egymást, hiszen ez így természetes. Neki volt egy fia az előző házasságából, aki velem nagyjából egyidős, összebarátkoztunk, így teljesen természetes, hogy a barátommal és az édesanyjával elmegyek vásárolni, hogy ha meglátom őket a buszmegállóban, felveszem őket a kocsimmal, elviszem őket bármeddig. Vidéken laknak, nem messze a párom szüleitől, tulajdonképpen a szomszéd településen, így gyakran előfordul, hogy én viszem haza őket, apa első feleségét, még akkor is, ha az új párja is vele tart. Nekem ez nem számít, hiszen ez csak természetes, a barátom édesanyjáért bármit.
8.
2011.08.04. 00:47 8y
Édesapám eközben szüntelen várja, hogy felhívjam, a múltkor ment a szüleihez, a nagyszüleimhez, de kénytelen volt busszal menni, mert én éppen az első feleségét vittem a párjával a szüleihez, sajnos nem értem rá. Időnként felhív, hogy előléptették, kimérten reagálok rájuk. Sosem volt őszinte és felhőtlen a kapcsolatunk. Nehezen szokja meg a párjaim, bár a mostanival elég régóta vagyok együtt ahhoz, hogy elfogadja. Még nem sikerült neki, neki az előző mindig szimpatikusabb. Azt mondja, nem mondhatom meg neki, hogy ki a felesége és ki nem. Hát, szerintem igenis megmondhatom neki, mert ő az apám és felelősséggel tartozom az életéért – a feleség kiválasztásától kezdve a használt zsebkendők gyűjtési módján át az életét befolyásoló döntések eldöntéséig. Ő ezt nem érti meg, azt mondja, hogy neki a fia ne mondja meg, hogy kivel él együtt és kit hagy el. Pedig az első felesége még főzött is neki, összességében olyan ember volt, amilyent mindig is szerettem volna, ha az apám lenne. Itt nem az androgünök uralmára apellálok, csupán a személyiségét, a megértését, a játékokhoz való hozzáállását, a világszemléletét szerettem. És azt szeretem még most is. Apám ezt nem érti meg, hogy én még most is az előző feleségét tekintem a feleségének.
Amíg ezt nem fogadja el és nem másítja meg, addig nem szólok hozzá, az előző feleségének az új párja egyébként sokkal jobb társaság, mint apám, de hát – ők ketten, apám és az előző felesége akkor is jobban összeillettek. Ha újra összejönnek, majd minden megy a régi medrében, majd veszek neki valami újabb kütyüt és ezzel meg is lett vásárolva a bizalom. Persze a lelkem mélyén nem felejtem el. De most mennem is kell, mert apa első felesége éppen költözik, s nekem éppen arra van dolgom, hát elviszem és mintha említette volna, hogy apámnál maradt pár könyve, majd ő fölmegy értük én lent megvárom.
Egyetlen cél lebeg előttem: ha az apámat nem tudom megválogatni, legalább olyan embert tegyek boldoggá, aki olyan ember, amilyen apát szerettem volna magamnak – befolyásolható, önző, gerinctelen, hajlékony.
Ez természetes, de olykor feltűnik a távolban a lelkiismeretem, vajon, ha fordítva lenne, hogy állnék hozzá? Nem tudom, nem is érdekel, elvégre az édesapám mindig szeretni fog, bármit megtehetek.
