Aztán ősz.
Ahogy lépkedtem az utcán, éreztem, hogy folyik végig a víz az arcomon. Nem esett az eső, nem volt havazás, izzadtam. Ez a nagy büdös helyzet, izzadtam. Felöltöztem rendesen, talán vastagabban a szükségesnél, mert reggel bizony még fázott a lelkem, s este, amikor szedem a lábaim hazafelé, már megint hűvös van - olyankor nem merem levetni a kabátom, nehogy meghűljek.
A minap előttem ment a lámpagyújtó, mindig a kettővel előttem lévő lámpa gyúlt derengős fényre. Volt valami apokaliptikus abban, ahogy a sötétségben mindig egy lépéssel előttem gyúl fény, hogy csak az én utam világít, sehol máshol nincs világ, csak a sötétség és a csend honol. Az az igazi vattaszerű sötétség, amiben nem szabad megállni, mert marasztal, mint egy rosszabb házigazda, akinek a gouda a mindene. Csak azt tudja nyújtani. Én is csak azt tudom nyújtani, azzal a különbséggel, hogy nincs mellettem valaki, aki a többit elintézi. Ilyen rossz házigazda a sötétség is.
Emlékek.
Kilépve az erkélyre, teleszívtam az orrom (eltartott egy ideig) az ősz friss illatával. Igen, az ősz annak ellenére, hogy az elmúlásról szól, friss. A nyári hőség, az izzadt párolgás, a fülledtség tovaszáll, átadja a helyét a hűvös frissességnek. A levegő ilyenkor mozog, felébred nyári tunyaságából, hiszen dolog van, a környezet is mozog. Ilyenkor parton jó lenni, ahol nyáron egyébként tömeg van, ilyenkor oda kell menni. Megfordítva is igaz: oda ilyenkor kell menni.
Ha lenne esze a fiatalnak, akkor nem tavaszra szervezné a randevút, hanem őszre. A tavasz mindig szeszélyes, ettől megbolondulnak az emberek is. Tavasszal csak amolyan futó kapcsolatokat lehet összehozni, mert utána kitör a nyár, tombolnak a hajnalig tartó bacchanaliák, olyankor minden kapcsolat potenciális veszélyben van, minden boldogságot elveszettnek és instabilnak kell tekinteni az ellenkező bizonyításáig.
Ezzel szemben ősszel. Ősszel szintúgy lehet romantikus sétákat tenni, fel a hegyre, le a hegyről, ki a partra, be a városba - és nincs ott, hogy jön a nyár és vad Romulusként szakítja el a szerelmeseket, mint annak idején a szabin nőket azok szerelmeitől. Ősszel sokkal szebb és jobb az élet. És mivel hamarabb is sötétedik, hamarabb is láthatók a fények, amiket a lámpagyújtó mindig egy lépéssel előttünk gyújt fel.
Persze miközben egyedül sétál az ember, vajmi keveset ér, ha előtte fény, körötte azonban sötétség és néma csend.
